A nagymamám mániája

Nem tudom, hogy kinek milyen a viszonya a nagyszülőkkel, de én személy szerint imádom mind a három még köztünk lévő nagyit és nagypapát. Nagyon sokat beszélgetek velük és össze is szokott járni a család, ami a mai világban azt hiszem szinte egyedülállónak is nevezhető, és nagyon megbecsülendő kis érték. Én igyekszem is így állni a dolgokhoz és hozzájuk is. Tényleg nagyon szeretem őket, sokszor tanácsot kérek tőlük és hihetetlen módon tudnak segíteni nekem, de számtalan esetben viszont azt érzem, hogy már makacsok és hajthatatlanok tudnak lenni.

Az egyik nagyimmal például közös az irodánk, mert ő még most is, közel hetven évesen néhány ügyfelet koordinálva üzleti tanácsokat nyújt nagyvállalatok számára. Tudom, ez hihetetlen, és egyébként nem is tudja senki. Mert a nagyinak kikötése, hogy senki sem beszélhet arról senkivel, hogy ő ad neki tanácsot, és kínosan ügyel is arra, hogy nehogy kiderüljön egy partnernek is a neve. Ezt belegondolva meg tudom érteni, hiszen egymás üzletágából is jöhet több kuncsaft, és így mindenféle furcsa és a nagyihoz nem igazán méltó szituációt el lehet kerülni.

Makacs viszont a nagyi mert mindenáron festményeket szeretne dekorációként az irodánkba, és nem csak a saját részére, de az előtérbe, a várakozó részhez és még sorolhatnám. Azt hiszem körülbelül hat festményt számolt össze, hogy szükséges és máris elkezdte keresgélni ezeket. Én azonban nagyon nem szeretnék ilyen képeket az irodámba, de megbántani se szeretném vele a nagyit. Kompromisszumos megoldást kerestem tehát.

Hála a jó égnek, meg is találtam, egy gyönyörű vászonkép formájában. Megmutattam a nagyinak, és láttam, hogy felcsillan a szeme, ez pedig jót jelent, hiszen elkezdte érdekelni az ajánlatom. Ma pedig már a negyedik képet rendeljük a szalaibalazs.hu oldalról.