Hosszas keresgélés utáni profi eredmény

Amikor nemrég úgy döntöttem, hogy bár nagyon szeretem a vidéki életemet, de muszáj szerencsét próbálnom a fővárosban, hiszen nem volt még munkahelyem, nem igazán van tapasztalatom közgazdászként, és egyébként sem túl sok lehetőség kecsegtet vidéken ilyen végzettséggel, akkor azt is el kellett döntenem, hogy hol fogok lakni. Az ingázás iszonyatosan sok időt és talán még több pénzt emésztett volna fel, ezért hát úgy gondoltam, hogy vagy egy lakás, vagy egy kiadó szoba kapcsán fogok döntést hozni. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz bármilyen eredményre is jutni.

Keresgélni kezdtem ugyanis a hirdetések között, de egyre rosszabb és rosszabb minőségű magánhirdetések között találtam magam, és sajnos az sem emelt a hangulaton, hogy amit megtekintettem kiadó szoba kapcsán, közel sem állt a hirdetésben leírtakhoz, vagyis mindenki ferdít, az pedig már alapvetően nem egy jó kapcsolat kezdete, főleg nem úgy, hogy sok esetben még közösen is kellett volna ugye lakni, mert nagyon sok magánhirdetés a saját lakásában nyújt kiadó szoba lehetőséget.

Persze egyre kétségbeesettebben keresgéltem, és egyszer csak, amikor megkérdeztem az egyik ismerősömet, hogy nem tud-e olyan lehetőséget, ahol van szoba kiadó, felcsillant szemmel mondta, hogy nem tud üres szobát, tudja viszont, hogy melyik csapat fog tudni nekem segíteni, hiszen a Global Best Property Zrt. képviseletében tevékenykedő kiadoszobabudapest.hu csapata nyújtott neki is segítséget és biztos benne, hogy nálam sem lesznek kevésbé eredményesek. Igaza is lett. A kétségbeesett keresgélésem eredménye az lett, hogy ennél a csapatnál két nap alatt lezongoráztunk mindent, és egy tökéletes szobát sikerült kivennem. Azt gondolom, hogy ha ezt előre tudná, nagyon sok ember nem követné el azt a hibát, amit én is, nem keresgélnem, hanem egyenesen ehhez a csapathoz fordulna.