Távolsági járaton

Ma olyan világban élünk, amikor szinte nincsenek távolságok. A család tagjai gyakran elég távolra szóródnak el egymástól. Ennek több oka is lehetséges. Az első, ami nagyon gyakori, hogy a gyerekek felsőfokú tanulmányaik folytatása miatt több éven keresztül távolra kerülnek a családtól.

A másik, hogy munkahelyük messze esik szülőföldjüktől. Manapság nem könnyű olyan munkahelyet találni a fiataloknak, ami elképzeléseiknek, képesítéseiknek is megfelelő, és még a fizetés is jó. Az ilyen munkalehetőség az esetek nagy többségében messze van a szülőktől, mégis el kell vállalni a megélhetés miatt.

Az is megesik, hogy a fiatalok messzi tájon találnak rá szerelmükre, és a szülőktől távol rakják le családi fészküket.

A mi családunkban mindegyik eshetőség előfordul. Ebből az következik, hogy ha látni szeretném a gyerekeimet, igen gyakran útra kell kelnem, hogy meglátogassam Őket.

Leggyakrabban a tömegközlekedést veszem igénybe, mert gyors is, olcsóbb is, mint a személyautó, viszonylag biztonságos is, valamint nem kell a vezetésre figyelni, nem olyan fárasztó. Hátránya viszont az, hogy kicsit magányos az ember a buszon, vonaton. Ki kellett találni valamit, aminek segítségével szinte repül az idő, észrevétlenül elérem uticélomat.

Eleinte rejtvényt fejtettem, de ez nem volt jó, mert a busz rázkódása miatt nem tudtam a betűket megfelelően leírni. Később kitaláltam, hogy az okos telefonon keresztül fülhallgatót használva zenét hallgatok. Ez jó ötletnek bizonyult és működött is mindaddig, amig a hangszóró jó volt. Utolsó utamon azonban elromlott. Szerencsére az expertmobil szerelői, mivel volt raktárkészleten alkatrész, a kapcsolatfelvételtől számítva fél órán belül megjavították és ismét lehet zenét hallgatni a távolsági buszjáraton. Köszönet a gyors segítségért.